Az Izraeli Kulturális Intézet Budapest szívében, a Paulay Ede utca 1. szám alatt helyezkedik el. Az 1500 négyzetméteres, háromemeletes, kerttel rendelkező épület biztosítja a lehetőséget színvonalas oktatási és kulturális rendezvények megtartására.
A különböző méretű és funkciójú terek kialakításával közösségi szervező erővel bíró, nyitott, jó hangulatú intézet jön létre, mely a szervezett programok előtt és után is várja az ide betérőket. E célokat szolgálja majd a kerthelyiség, a kávézó, és a reményeink szerint a közeljövőben létrehozandó információs központ és könyvtár is.
Az Intézetünknek otthont adó Mala Zisser Épület névadója, Motti Zisser, aki nagylelkű támogatónkként, a Szochnuttal közösen lehetővé tette az ingatlan megvásárlását.
A Mala Zisser épületben több szervezet is helyet kapott.
Szochnut – A Szochnut (The Jewish Agency For Israel) egy nemzetközi zsidó szervezet, melynek elsődleges célja, hogy kapcsolatot teremtsen Izrael és a diaszpóra zsidósága között. A szervezetet 1929-ben hozták létre. Legfőbb feladata a cionizmus fő céljának, azaz a zsidó nép nemzeti otthonának megteremtése, elősegítése volt. A Szochnut a mai napig is az Izraelben letelepedni vágyók legfőbb segítője.
Mensch Nemzetközi Alapítvány - A "MENSCH" Nemzetközi Alapítvány egy kiemelten közhasznú szervezet, melynek célja olyan toleráns társadalmi értékrend, demokratikus történelmi tudat formálása, amely értékeli, tiszteletben tartja a kisebbségek jogait, a felekezetek jogait, elítéli a sovinizmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet és a gyűlöletkeltés valamennyi megnyilvánulását.
Maccabi VAC Hungary - A MACCABI Vívó s Atlétikai Club a magyarországi zsidó fiatalok önkéntes testnevelési és sportszerve. A klub nem csak sport, hanem kulturális egyesület is. Ennek megfelelően gyermekrajz kiállításokat, és az ország megismertetése céljából fiatalok számára izraeli utazásokat is szervezett. A Maccabi részt vett jom háácmáuti (Izrael Függetlenségi napja) programokban, Hanuka futóversenyt rendezett. Az egyesület non-profit egyesületként működik és az egyetlen magyar szervezet, amely tagja a Maccabi Világszövetségnek
Hanoar Hatzioni - A Hanoar Hatzioni ifjúsági szervezet a rendszerváltás óta - kisebb megszakításokkal - működik Magyarországon. 2005-ben az újjászervezési folyamat lelkes magyarországi zsidó fiatalok és izraeli tanácsadók közös munkájával indult meg. A rengeteg lelkesedés, kitartással, munka és időközben összegyűjtött tapasztalat segítségével a Hanoar a budapesti zsidó ifjúsági élet egyik meghatározó, központi része lett.
Hasomer Hatzair - A Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom 1927-ben érkezett Magyarországra. A szervezet hisz a zsidó közösség fiatal tagjai közti kapcsolat fontosságában és bátorítja őket az aktív vezetői szerepvállalásra és támogatja a közösségbeli kezdeményezőkézségüket. A kommunizmus évtizedei után, a magyarországi "Somer" 1989-ban kezdte újra a munkáját. Azóta a szervezet megállás nélkül működik, a résztvevők együtt ünneplik a zsidó ünnepeket, önkénteskednek, és legfőképpen: a heti találkozókon az Izraeli Kulturális Intézetben a mádrikhok megismertetik a gyerekekkel a közösségbe tartozás érzetét.
Kidma - A Kidma Egyesület nem vallási alapon szerveződik, programjai fókuszában a magyar közélet, a zsidó kultúra valamint Izrael áll. Tagjai a zsidó hagyomány és az izraeli társadalom értékei alapján fontosnak érzik, hogy segítsenek másoknak, rendszeresen szerveznek gyűjtéseket, karitatív programokat. A Kidma Egyesület arra törekszik, hogy tovább erősítse kapcsolatait a magyarországi zsidó szervezetekkel, valamint az izraeli partnereivel. A Kidma 1999 tavaszán, mint a Hasomer Hatzair (Somer) zsidó ifjúsági szervezet egyik korcsoportja indult el. A szervezet kezdeteitől fogva befogadó közösség megteremtésére törekedett. Célunk változatlanul az, hogy a Kidma vonzó legyen minden olyan (zsidó) fiatal számára, aki elmúlt már 18 éves és az egyetem vagy a munka mellett kíváncsi a legújabb kiállításokra, filmekre.


